A KERÉKAGYBA ÉPÍTETT ELEKTROMOTOR FELTALÁLÓI
A jobbra látható gépjármű a bécsi Jakob Lohner & Co. kocsigyártó műhelyben készült, 1899-ben.
A cégalapító édesapja, Heinrich Lohner kocsikészítő 1811-ben Németországból költözött Bécsbe, és 1821-ben
lett a Monarchia állampolgára. Fia, Jakob Lohner 1868-ban alapította meg a Jakob Lohner & Co. Kocsigyártó Üzemet.
Az unoka, Ludwig Lohner 1896-ban vette át a cég vezetését, és 1898-ban került a vállalathoz egy igen ambiciózus
német fiatalember, bizonyos Ferdinand Porsche.
Feltehetően Porsche volt az, aki az elektromotorok alapkonstrukcióját, tehát az álló mágnes és a forgó elektromágnes
kettősét "megfordítva" megtervezte a mai hub-motorok ősét (a "hub" angolul kerékagy). Azt hogy Porsche volt az ötlet gazdája, mi sem bizonyítja
jobban mint az, hogy a motor felhasználásával megépített gépkocsi a "Lohner-Porsche" típusmegjelölést kapta.
A képen jól látható, hogy a motorokat az első kerekekbe építették be, az energiát ólom-akkumulátorok szolgáltatták,
ezek számát és a motorok teljesítményét illetve a jármű végsebességét fedje a feledés jótékony homálya.
|
A Lohner-Porsche nagy sikert aratott az 1900-as Párizsi Világkiállításon, és ezzel a konstrukcióval alapozta meg
Ferdinand Porsche a későbbi karrierjét. Nem tudni mi vette rá a derék Ferdinándot arra, hogy a csendes és tiszta
elektromotorok helyett a hangos és büdös benzinmotorokkal kezdjen foglalkozni, mindenesetre tény, hogy
1906-ban otthagyta a Lohner céget, és az Austro-Daimler Motoren AG. fejlesztési igazgatója, majd a stuttgarti
Daimler-Benz főkonstruktőre lett, de ez már egy másik történet, ami a gyors vagy kevésbé gyors, ugyanakkor
kicsi, hangos, büdös, kényelmetlen és környezetszennyező járművekről szól.
Mielőtt azonban búcsút vett volna a Lohner cégtől, Porsche részt vett a világ első négykerékmeghajtású
hub-motoros járművének megépítésében, amit a bal oldali képen láthatunk. A jármű 1901-ben készült, a képen látható,
hogy mind a négy kerekét hub-motorok hajtották, az akkumulátorok pedig feltehetően az igen elégedett
keménykalapos urak alatt található szekrényben lapultak, igen nagy számban.
|
Ludwig Lohnert nem rázta meg Porsche távozása, a hub-motoros járművek gyártása és a fejlesztések folytatódtak,
ennek bizonyítéka a harmadik, 1912-ben készült fotónk, amelyen egy, a Lohner-műhelyben készült, hub-motoros teherautó látható.
(A postás-sapkát viselő férfiak jelenléte arra utal, hogy a járművet a Monarchia postája használta.)
Ha Porsche távozása nem is, az első világháború tönkretette a Lohner cégnek az elektromos járművek fejlesztésére
irányuló ambicióit. A háború alatt repülőgépeket, majd az első világháború után már csak karosszéria-elemeket és
kocsiszekrényeket gyártottak.
A Lohner cég túlélte a a második világháborút is, később azonban elérte a
kisvállalatok sorsa: előbb egyesült egy Rotax nevű másik osztrák kisvállalattal, majd az 1970-es években az egészet tokkal-vonóval
megvásárolta egy nagy hal, konkrétan a kanadai Bombardier konszern. A cég neve jelenleg Bombardier-Rotax GmbH.
|
Érdemes ugyanakkor érdekességként megemlíteni, hogy az ötvenes években, még Lohner néven a cég robogókat
gyártott, igaz benzinmotorral. A képeken egy 1950-ben gyártott 98 köbcentis, illetve egy 1955-ben gyártott,
125 köbcentis Sachs motorral szerelt Lohner robogót láthatunk.
Kár, hogy ekkor már nem Ludwig Lohner vezette a céget, akkor talán nem kellett volna ennyit várni az elektromos
biciklik megjelenésére...
|
A műszaki régiségek szerelmeseinek nagy örömére az első hub-motoros járművek egyik példányát akár személyesen
is meg lehet tekinteni, nevezetesen a Bécsi Műszaki Múzeum (Technisches Museum Wien) gyűjteményében. Az alábbi képeken ez a jármű látható:
|
Kapcsolódó linkek:
Ludwig Lohner,
Ferdinand Porsche,
Technisches Museum Wien
|
|